Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Hogyan készül az Új Magyarország? Sánta Edina, www.találjuk-ki.hu, 2007. január 8. Képesek vagyunk-e társadalmi egyeztetés formájában befolyásolni jövõnket? Kilépünk-e végre a néma társadalom szindrómából, hogy együtt találjunk ki és hozzunk létre egy új Magyarországot? – Cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv körüli társadalmi vita. „Magyarország történetében új fejezet kezdõdik: az Európai Unióban megszerzett forrásoknak köszönhetõen minden egyes magyar polgárra fejenként legalább nyolcszázezer forint jut, aminek okos felhasználásával az ország történetének legnagyobb fejlesztési programját hajthatjuk végre” – áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján. Nagy szavak, nagy kihívás. Vajon mennyire vagyunk képesek társadalmi egyeztetés formájában befolyásolni jövõnket? Vajon felkészültek vagyunk-e társadalmi párbeszédekre, a részvételi demokrácia megteremtésére és a sorsáért, gyarapodásáért felelõs aktív állampolgári szerep betöltésére? Vajon a kormány, a politika, a forráselosztók mennyiben hallgatják meg a civilek és különbözõ társadalmi csoportok véleményeit? Az Új Magyarország Fejlesztési Tervrõl (forrás: www.nfh.hu) A 2007–2013-as idõszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Terv azáltal, hogy dönt az uniós források felhasználásának kereteirõl, középtávon meghatározza Magyarország fejlõdési lehetõségeit, a tervekben foglaltak tehát döntõen befolyásolják az ország jövõjét. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv egy keret, egy ajánlat Magyarország számára, amely tartalmazza a pénzek elosztásának elveit, irányait és megosztását, de valódi és végsõ tartalommal az érintett társadalmi és gazdasági szereplõk javaslatai töltik meg. A fejlesztések korának „hét bõ esztendeje”, amely elõttünk áll, hozzásegíthet minket ahhoz, hogy adottságainkat, ötleteinket és szorgalmunkat kihasználva gyorsított ütemben zárkózzunk fel az Európai Unió nyugati gazdaságaihoz. Ehhez a kormány meggyõzõdése szerint két fõ cél elérésén keresztül vezet az út: e két fõ cél a foglalkoztatás bõvítése és a növekedés biztosítása. A kormánynak határozott elképzelései vannak az egyes ágazatoknak a támogatáspolitikában képviselt relatív súlyáról, ezek arányairól. Szükségesnek érzi ugyanakkor a társadalmi konszenzust ezek végsõ meghatározásában, ezért ehhez várta a társadalmi és érdekvédelmi szervezetek, az állampolgárok, javaslatait, ötleteit. Ezt szolgálta az augusztus 1-jével meginduló társadalmi egyeztetés, amelynek során beépítették a javaslatokat a fejlesztési stratégiába, amit ezután nyújtottak be az Európai Uniónak. Az intézkedéseket és projekteket bemutató ágazati és területi operatív tervek véglegesítésére október végéig került sor. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében hat kiemelt területen indulnak összehangolt állami és uniós fejlesztések: a gazdaság, a közlekedés, az emberi erõforrások, a környezet és az energetika, a területfejlesztés és a közszolgáltatások terén. A célokat ágazati (nyolc OP) és regionális (hét OP) operatív programok keretében kiírt pályázatok segítségével és nagyprojektek megvalósításával éri el az ország. A kormány felelõssége, hogy világos fejlesztési irányokat és építkezési célokat tûzzön ki az ország elé. De a lehetõséget csakis akkor tudjuk sikeresen kihasználni, ha az egész ország, a vállalkozások, a civil szervezetek, az önkormányzatok és a polgárok közül minél többen részt vesznek a konkrét tervek kidolgozásában és végrehajtásában is. Márkus Eszter, a CNNy (Civilek a Nemzeti Fejlesztési Terv Nyilvánosságáért) korábbi elnöke, az EMLA programvezetõje A CNNy munkacsoport egy jogilag nem bejegyzett, laza, „akciócsoport” jellegû szervezõdés, amely 2005 elején alakult 15 országos civil szervezet közremûködésével. Ezek a civil szervezetek azt kívánják elérni, hogy az egyeztetési folyamat minél átláthatóbb legyen, és a civilek számára világos legyen az a menetrend és struktúra, illetve azok a dokumentumok, amelyek ismeretében a civil szervezetek belekapcsolódhatnak a tervezési, egyeztetési folyamatba. Célja, hogy nyomon kövesse és elemezze a nemzeti stratégiai fejlesztési dokumentumokat elõkészítõ hivatalok, bizottságok munkáját, másrészt konkrét, a végrehajtásra vonatkozó javaslatokat dolgoz ki és juttat el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek és más elõkészítõ intézményeknek. A CNNy tapasztalatait negyedévente közzétett jelentéseiben foglalja össze, amelyek itt találhatók meg. – Hogyan látja, milyen elveket szem elõtt tartva tervezték meg a társadalmi egyeztetést? A tervezésbe hol és milyen mértékben vonják be a civileket? – Kezdetben ki akarták hagyni a civil szférát a társadalmi egyeztetés folyamatából, szinte ellenségként kezeltek minket. Aztán rájöttek, hogy nem rosszakaratból szeretnénk belátást nyerni a fejlesztési tervek alakításába, és a rendszer javítását szolgálhatjuk jelenlétünkkel, munkánkkal. Törést jelentett az, hogy a választások miatt nagyban lecserélõdött a Nemzeti Fejlesztési Hivatal gárdája, ezért elkezdett munkánkat szinte újra a nulláról kellett kezdeni. A CNNy nagyobb ellenállásba ütközött, annak ellenére, hogy voltak olyanok az új gárdában is, akik nyomon követhették addigi tevékenységünket. – A CNNy felismeréseit és egyéb kritikákat mennyire veszi figyelembe a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség? – Sajnos azt látom, hogy az Ügynökséget még mindig inkább a végrehajtói gondolkodás jellemzi a stratégiai és együttmûködõi gondolkodás helyett. Fontos volna, hogy ne csak kész tények elé állítsák a társadalmi egyeztetésben a feleket, hanem megértsék, hogy az érintetteket mikor, miért és hogyan szükséges behívni az egyeztetési folyamatokba. Ehhez merõben más társadalmi egyeztetési stratégiára és eszközökre lenne szükség. Az elsõ CNNy jelentés után rengeteg kritikát kapott a Hivatal. Nehezményeztük például, hogy az OP (Operatív Program) elnevezések is többször megváltoztak. Ez nem túl szerencsés, hiszen nehezen lehetett azonosítani a programokat és változásukat. Pedig ezeken múlik, hogy konkrétan majd hogyan valósulnak meg a fejlesztések, mire mennyi pénz lesz. Szerintünk eleve nagy probléma, hogy nagyon rövid idõ állt rendelkezésre az Új Magyarország Fejlesztési Terv õszi társadalmi egyeztetésére. – Hogyan értékeli, összességében hogyan alakult a társadalmi vita? – Az Országos Fejlesztési Koncepció kapcsán a leginkább szembetûnõ a társadalmi egyeztetésben részt vevõk számára az volt, hogy nincs prioritás a stratégiai pontok között, mindent egyaránt fontosnak tartottak. A terv ma már jobban fókuszált, de fontos lenne az érdekcsoportokat jobban bevonni, mert ennek hiányában nem fogják tudni jól elkölteni a fejlesztési pénzeket. A pályázati kiírásokkal kapcsolatban egy, a társadalom széles köreihez eljutó intenzív kommunikációt kellene kezdeményezni. Fontos lenne, hogy a fejlesztési pénzek széles körben igényelhetõek és felhasználhatóak legyenek, ne csak annak a három-négy erõs lobbicsoportnak a számára, amelyek amúgy is állandóan hallatják a hangjukat és sikeresen versenyeznek a pénzekért. – Milyennek ítéli a civil szektor szerepét és részvételét a társadalmi egyeztetésben? – A civil szervezetek még mindig elég passzívak és félnek a társadalmi megszólalástól, fõleg ma, amikor minden félreérthetõ. A civileknek nehéz támadniuk az intézkedéseket, az állami intézmények mûködését, mert az rögtön a kormány kritikájának hangzik. Állandóan félhetnek attól is, hogy nem szakmai alapon mérlegelik, amit mondanak. A jelenlegi kormányzó párt pedig fél, hogy az ellenzék, kihasználva a mai politikai helyzetet, minden érdekcsoportot maga mellett akar tudni. Ennek sajnos a civil szervezetek is áldozatul esnek, és végeredményben az ocsút nem tudják megkülönböztetni a búzától. – Hogy érzi, a média mennyire nyitott a társadalmi vitára és annak nyomon követésére? – Valóban fontos kérdés, hogy a média hogyan áll a társadalmi vitához és mennyire sikerül keresztülvinni az üzeneteket. A tömegmédia mindenképp alulteljesít, többek között azért is, mert az ingerküszöbét nem érik el a gondolkodást is igénylõ vagy pozitív hírek. Ez a Nemzeti Fejlesztési Terv körül keletkezõ hírekkel sincs másként. A helyi médiával azonban jobb a helyzet, és a vidéki fórumok is sikeresek lehetnek. – Tudnak-e más országok sikeres társadalmi egyeztetési mintáiról és gondolkodnak-e azok adaptációiban? – Egy ilyen kitekintõ összehasonlító elemzés nincs a birtokunkban. Más országok társadalmi párbeszédkultúrája nagyon sokban függ az adott ország kultúrájától, politikájától. Tudomásom szerint például Franciaországban nem nyitottak a társadalmi viták, a kormány a stratégiai döntéseket csak az általa kiválasztott érdekcsoportokkal mint bevált partnereivel tárgyalja meg. Németországban is hasonló a struktúra. Viszont a skandináv országokban vagy Nagy-Britanniában éppen fordított a rendszer, ott a kezdeti szintektõl a döntéshozatalig nyitottak a folyamatok, és minden a kölcsönös érdekek egyeztetésén alapszik. Magyarország még nem találta meg a számára megfelelõ társadalmi párbeszédes formát. Még csak próbálgatjuk a demokráciát. – Véleménye szerint milyenek a társadalmi vita elõzményei Magyarországon és jelenleg mennyire érett Magyarország a társadalmi párbeszédekre? – A magyar érdek-képviseleti, egyeztetési kultúra nem fejlett, csak helyi szinteken folyik, ha folyik. A civil szervezeteknek is legfeljebb 2%-a foglalkozik érdekképviselettel, érdekérvényesítéssel. A többi általában csak szûken a saját dolgaival van elfoglalva, mondhatni csak a saját homokozójában játszik. Eddigi kutatások szerint a szervezetek egyharmada magányosan tevékenykedik és küzd, a meglévõ civil kapcsolati háló gyenge. Az országos ügyek szakmai képviseletét, az erõs lobbikat csak néhány, nem feltétlenül reprezentatív civil szervezet képviseli. Léteznek ezen kívül rigid, konzervatív civil ernyõszervezetek, fórumok, amelyek magukat a civilség igazi képviselõinek tartják, de nem igazán képesek mozgósítani a civil szervezetekben levõ érdekérvényesítõi potenciált és együttmûködési hajlandóságot. Nagy Gábor Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal Kommunikációs Fõosztályának korábbi vezetõje – Véleménye szerint milyenek a társadalmi vita elõzményei Magyarországon és jelenleg mennyire érett Magyarország a társadalmi párbeszédekre? – Elõzményei nincsenek, e téren is hiányzik az a 40 év… Sem a kormányzat, sem az önkormányzati szféra, sem a társadalom nincs még felkészülve a valós társadalmi párbeszédre, hiányzik a felekbõl a kölcsönös bizalom, a közös érdek felismerése. A kormányzatnak és az önkormányzatoknak meg kell tanulniuk „civilül”, a civileknek pedig „kormányzatul” gondolkodni. Ez pedig csak a közös munkán keresztül lehetséges. A kormányzat részérõl ma még gyakran keveredik a civil fogalma az amatõrével, a „civil” fogalma a fejekben sajnos gyakran kizárja a hozzáértés lehetõségét. – Hogyan értékeli a társadalmi vita alakulását? – Változó érdeklõdés mellett, a lehetõségekhez és a kapacitásokhoz mérten kimondottan eredményesnek. Természetesen 2005 tavasza és 2006 vége között, másfél éven át nem könnyû fenntartani az érdeklõdést, mialatt öt-hat egyeztetési kör is van. Értékes észrevételek érkeztek, amelyek számottevõen tudták formálni a dokumentumot magát. Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció iránt számottevõ volt az érdeklõdés – hiszen ez volt az elsõ vitára bocsátott dokumentum. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv elsõ olvasatának egyeztetésekor csökkent az érdeklõdés, a második olvasatnál már ismét többen alkottak véleményt. A másfél éves egyeztetés egyébként komoly tanulási folyamat volt mind az államigazgatás szereplõi, mind pedig a civil szervezetek számára. – Milyennek ítéli a három szektor szerepét és részvételét a társadalmi egyeztetésben? – Meglehetõsen vegyesnek. Az önkormányzati szektorral az együttmûködés jó volt, ugyanakkor a véleményezõ polgármesterek a koncepcionális javaslatok helyett leginkább a saját településük konkrét fejlesztési elképzeléseit szerették volna viszontlátni a dokumentumban. A gazdaság szereplõi részérõl a nagy szakmai és érdek-képviseleti szervezetek érdemben részt vettek az egyeztetésben. A civil szervezetek részvétele és aktivitása talán elmaradt a várttól, ugyanakkor értékes koncepcionális javaslatokat szolgáltattak a fejlesztési terv véglegesítéséhez. Az egyházak a folyamat végén, új szereplõkként kapcsolódtak be. – Milyen jó külföldi mintákat ismernek társadalmi egyeztetésre, követtek-e valamilyen modellt? Mit lehet tudni a régióban zajló társadalmi vitákról? – Több uniós tagországból próbáltunk példákat gyûjteni a partnerségre, Portugáliától Írországon át a lengyelekig. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy érdemes egy saját módszertant kialakítani a saját viszonyainkra. Éppen ezért külön modellt nem követtünk, igyekeztünk modellt teremteni. – A tömeg- és helyi médiát mennyire sikerült megnyerni és ezáltal széles közönségeket elérni? Hogy érzi, a média mennyire nyitott a társadalmi vitára és annak nyomon követésére? – A sajtó munkatársai fontos véleményformálók, felkészítésük és tájékoztatásuk éppen ezért elengedhetetlen. 2005 májusában és júniusában hat vidéki helyszínen szerveztünk a strukturális alapokról és a készülõ fejlesztési tervrõl szóló szemináriumokat a regionális médiában dolgozó újságíróknak. Az érdeklõdés sajnos meglehetõsen vegyes volt. Szomorú az is, hogy az országos sajtó – néhány kivételtõl, például a Világgazdaság címû napilaptól eltekintve – egyáltalán nem volt nyitott az egyeztetés, sõt: maga a téma, az uniós fejlesztések iránt sem. – Milyen irányban tervezik fejleszteni a társadalmi egyeztetés eddig alkalmazott módszereit, technikai eszközhasználatát? Min változtattak a monitoring és kritikák eredményeképpen? – Átláthatóság és interaktivitás – ez az a két terület, amelyre fókuszálni kell, amelyeken komoly elõrelépések történtek, és amely területeket folytatni kell. Sánta Edina Hogyan készül az Új Magyarország?, www.találjuk-ki.hu, 2007. január 8.